A karácsonyi időszak eseményei-2016

Címkék: Mindennapok

A 2016-os adventi időszak eseményei intézményünkben.

Mikulás: december 6-án egy piros ruhás, fehér szakállas idegen csengetett be az értelmi fogyatékos részleg lakóihoz. Hatalmas zsákjával végig bandukolt a folyosón, ahol kedves dalocska csalogatta tovább az épületben. Az utolsó helyiségben lakóink vidám, izgatott arcát pillantotta meg, akik körben ülve mosolygósan fogadták. Zsákjából minden jelenlévő ajándékot kapott, majd végül ismét énekszóval bocsátották útjára a kedves idegent.

Luca nap: december 13-án, Luca napján felelevenítettük a jeles naphoz kapcsolódó szokásokat, a mentálhigiénés munkatársak minden részlegre áldáskívánással érkeztek. Nem távoztak üres kézzel: gyümölccsel, édességgel jutalmazták jókívánságaikat. A délutánt zenés-táncos mulatság zárta.

Betlehemes: idén is felállítottuk kicsiny betlehemünket, melynek segítségével igyekeztünk karácsonyi hangulatot varázsolni intézményünk udvarára. Már az előkészületek alatt is, de aztán a végeredmény láttán is, aki elsétált előtte elégedetten szemlélte a kis Jézust, szüleit, Máriát és Józsefet, valamint a három bölcset.

Karácsony: december 20-án tartottuk karácsonyi ünnepségünket, mely lakóink színvonalas műsorával kezdődött. A megható pillanatok után szentmise vette kezdetét. Az istentiszteleti alkalmon a helyi protestáns lelkészek is elmélkedtek az ünnep kapcsán. Az intézményvezető gondolatai után a fenntartó képviseletében jelen lévő Nábrádi Csilla osztályvezető  asszony köszöntötte kis közösségünket. Az elhangzottak segítségével méltón emlékezhettünk meg Krisztus Urunk születéséről.

Kapcsolódó anyagok