Kéthely – Szakmai nap (szeptember 7.)

Címkék: Mindennapok

A Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona idén is megrendezte a szakmát érintő vetélkedőjüket.

Kéthely-szakmai verseny-2016.jpgKéthely-szakmai verseny-3hely-2016.jpgWP_20160907_13_44_56_Rich.jpgWP_20160907_13_54_52_Rich.jpgWP_20160907_14_02_14_Rich.jpg

Hagyományaikhoz híven a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona idén is megrendezte a szakmát érintő vetélkedőjüket, mely egy egész hetes programsorozat keretében zajlott. A vetélkedőn rajtunk kívül még 8 csapat képviseltette magát a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei intézményeiből.

 

A munkánkat érintő komoly kérdéssor után, humorosabb oldalunkat is megmutathattuk, hiszen a hosszú és sokszor összetett tudást igénylő kérdések megválaszolásán túl a csapatok vicces bemutatkozására is sor kerülhetett.

Jó volt a kollégákkal egy napot együtt tölteni, egy kicsit kiszakadni a hétköznapok világából. Megtapasztalhattuk, hogy a jókedvű munkatársi találkozásaink a mindennapokban akár nehéz pillanatokban át tudnak bennünket segíteni. Erről a programról sem tértünk haza üres kézzel, hiszen az előkelő harmadik helyen végzett csapatunk.

Helyszín

Kapcsolódó anyagok